"Deres már a Hale-Bopp..." - meglepő tanulságok egy óriásüstökös aktivitásának végóráiból
Szabó M. Gyula
MTA CSFK CSI


A Hale-Bopp-üstökös kései aktivitását 2007 óta követtük sporadikus rendszeresség stratégiájával, az SSO ATT, ESO MPG és VLT távcsövekkel, valamint feldolgoztuk a Herschel és a HST archívumában található méréseket. A Hale-Bopp 25,7 csillagászati egységben még aktív volt, mintegy Jupiter-méretű kómával. 32 csillagászati egység távolságban még detektáltuk a magját: ezzel az üstökös a legtávolabbi aktivitás és a legtávolabb észlelt üstökösmag rekorderévé is vált. 30 csillagászati egység körül az üstökös aktivitása befagyott vagy minimális mértékűre csökkent. A mag átlagos sugarát 37 km értékben állapítottuk meg, amely 8% albedóhoz társul; az alak elnyúltsága legalább 1,7 arányú. Az albedó mintegy kettes-hármas faktorral múlja felül a perihélium előtti értékeket, amely külön magyarázatot igényel. A lehetséges magyarázat, a kései gázkóma részleges visszakondenzálódása, vagyis az üstökösmag felületén létrejött dér fölvetése összhangban áll az üstökös gravitációs és termális paramétereivel. Következtetésünk szerint az óriásüstökösök nem egyszerűen a "normál" üstökösök nagyobbra nőtt változatai, hiszen olyan jelenségeket képesek produkálni, amelyek kisebb méretskálán ismeretlenek.