Naprendszeren kívül felfedezett bolygók számának emelkedésével komoly érdeklődés kezdett kibontakozni abban a témában,
hogy vajon létezhet-e ezen bolygóknak kimutatható exoholdja. A témával legelőször Sartoretti és Schneider (1999)
foglalkozott, egy lehetséges exohold tömegét becsülték meg a bolygófedések késéséből.
Munkámban (Szabó és mtsai., 2006; Simon és mtsai., 2007) a fénygörbe súlyvonalának definíciójából bevezettem a fotometria
középpont fogalmát és olyan formulát vezettem le, amellyel a fedés idejének eltolódásából megbecsülhetjük egy potenciális
exohold sugarát, tömegét. Mivel a radiális sebesség mérés a Rossiter--McLaughlin-effektus révén jelentős szerepet
játszik a fedési exobolygók kutatásában (Gaudi & Winn, 2007) megmutattam, hogy lehetőség van egy exohold torzító
jelének megfigyelésére a Rossiter--McLaughlin-görbében (Simon és mtsai., 2009). Ezen eredményekre támaszkodva elvégeztem
a hold paramétereinek teljes rekonstrukcióját annak RM-effektusa révén (Simon és mtsai., 2010). Legújabb eredményeimben a
szórási csúcs módszer bevezetésével az eddigiektől eltérő technikát mutattam be exoholdak jelének kimutatására.
Különböző hibával terhelt fénygörbék szórásának helyi ingadozását vizsgáltam, amelynek értékét a hold jelentősen
befolyásolja. A fázisba tekert szórásgörbén a fedés időpontjában megjelenő csúcs utalhat a hold jelenlétére
(Simon és mtsai., 2011).
|
